Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

InfoAdmin 2014.12.11. 13:31

Óvszer? Minek?

Sokan egyáltalán nem védekeznek.

Budapest, 2014. december 10. – A magyarok közel egyharmada használ óvszert tartós párkapcsolatban is és tízből hatan állították azt, hogy belementek már úgy alkalmi szexbe, hogy egyáltalán nem védekeztek – derült ki a Szexrandi.hu legutóbbi felméréséből, amelyben közel 2000 internetező vallott óvszerhasználati szokásairól.

id-10056166.jpg

Az online kérdőíves kutatásban résztvevők háromnegyede kifejezetten nemi betegségek elleni védekezés céljából használ óvszert, minden másodikuk a fogamzásgátlást jelölte meg legfontosabb oknak. A legnagyobb egyetértés a felelősség kérdésében volt a megkérdezettek körében, 92%-uk vallja ugyanis, hogy mindkét fél közös felelőssége a védekezés (7%-uk szerint egyedül a férfiak, míg 2%-uk szerint kizárólag a nők felelőssége, hogy védekeznek-e egy aktus során). Ennyi talán az a pozitívum, ami a kutatás során kiderült, az alábbiakban ugyanis jön a feketeleves!

 

Alkalmi kapcsolatok: alig-alig védekezünk

Fentiek ellenére tízből hat válaszadó vallotta be, hogy belement már valaha úgy alkalmi szexuális aktusba, hogy nem volt nála óvszer, így esélye sem volt hatékonyan védekezni, sem a nemi betegségek, sem az esetleges teherbeesés ellen. Miközben úgy gondolnánk, hogy a nők a felelősségteljesebbek ezen a téren, a kutatás bizony mást igazol: a megkérdezett nők között nagyobb arányban voltak azok, akik bevallották, hogy óvszer nélkül feküdtek le már valakivel egy alkalmi kapcsolat során, mint férfi társaik.

A Szexrandi.hu kutatásából kiderül az a szomorú tény is, hogy a magyarok 7%-a még alkalmi szexuális kapcsolatai során sem védekezik, ráadásul 35%-uk is csak olykor-olykor, partnertől függően. A megkérdezettek 57% állította csak, hogy alkalmi kapcsolatban mindig óvszerrel védekezik. Ráadásul a 40 év felettiek még kevésbé figyelnek erre, náluk már 11% azoknak az aránya, akik alkalmi légyottok esetén sem védekeznek óvszerrel, a fiatalabbak tehát felelősségteljesebb óvszerhasználók.

És most se gondoljuk azt, hogy a hölgyek azok, akik a védekezésre jobban ügyelnek! Minden tizedikük bevallotta ugyanis, hogy egyáltalán nem ügyel a védekezésre alkalmi szexkapcsolat esetén, ami jóval magasabb az imént említett 7%-os átlagnál.

 

Tartós kapcsolatok: sokan bizalmatlanok

A tartós kapcsolatban élők közel fele egyáltalán nem használ óvszert, majdnem minden harmadikunk néha, viszont a válaszadók több mint negyede állította azt, hogy szinte mindig óvszerrel bújik ágyba párjával. A tartós párkapcsolatban élők 2,5%-a viszont egyenesen azt mondta, hogy azért használ óvszert, mert nem bízik partnerében, annak ellenére sem, hogy tartós kapcsolatról van szó. A nők jóval kevésbé bíznak meg férfi partnerükben, mint fordítva, náluk ugyanis kétszer akkora az aránya azoknak, akik amiatt használnak óvszert tartós kapcsolatban is, mert nem bíznak párjukban.

 

Kellemetlen vagy sem?

A válaszadók egyharmada állította azt, hogy egyáltalán, vagy alig zavarja őt az óvszer használata, de általánosságban elmondható, hogy az óvszerhasználókat inkább zavarja a védekezés ezen formája, mint nem. Míg azt gondolnánk, hogy a férfiak kényesebbek ezen a téren, a kutatás eredménye mást mutat: a hölgyeket szinte ugyanannyira szokta zavarni az óvszerrel történő szeretkezést, mint az urakat.

A megkérdezettek 40%-ának voltak már nagyon kellemetlen élményei az óvszerhasználat során. Többségük észrevette ugyan, de egyharmaduknak fel sem tűnt, csak az aktus után, hogy megsérült az óvszer.

A magyarok kedvenc óvszermárkája a Szexrandi.hu felmérése szerint egyébként toronymagasan a Durex lett, második legkedveltebb a LifeStyles, míg a Masculan fért még fel a képzeletbeli dobogó legalsó fokára.

 

Hiányos a tudásunk

A Szexrandi.hu kutatása kitért az óvszerekkel kapcsolatos tudnivalók ismeretére is. Meglepő módon a kutatásban résztvevők csupán 38%-a hallott a női óvszerről. Sőt, 7%-uk el sem hiszi, hogy létezik ilyen. Pedig természetesen létezik!

A válaszadók negyede egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy az óvszer könnyedén megsérülhet, ha éles tárggyal, foggal-körömmel bontják fel a csomagolását. De ami még elgondolkodtatóbb: csupán háromnegyedük vette észre a szavatossági dátumot a csomagoláson, azaz minden negyedik válaszadó azt sem tudja, hogy az óvszerek csak bizonyos ideig használhatók biztonságosan.

Az óvszerhasználatban tehát még bőven van hová fejlődnünk, sajnos sokan a legalapvetőbb dolgokkal sincsenek tisztában – hívja fel a figyelmet a Szexrandi.hu kutatása.

A bejegyzés trackback címe:

https://szexrandi-info.blog.hu/api/trackback/id/tr386974861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2014.12.12. 00:31:30

Ez is egy dolog, de azt soha nem fogom elfelejteni, mikor még ifjú titán korunkban az egyik barátom előadta társaságban, hogy ő azért nem szereti a gumit, mert egy idő után nagyon nyomja a heréit!!!! El sem tudta képzelni miért tört ki a röhögés néhány döbbent másodperc után---szinte egyszerre próbáltuk elképzelni, ahogy a gumigyűrűn próbálja át tuszkolni a zacsit mindenestől!! Hogy a lány hogyan bírta megállni röhögés nélkül a látványt az rejtély.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.12. 10:19:13

@HK417: ez hatalmas sztori köszi érte. :D:D

Túrós (törölt) 2014.12.12. 13:41:42

lol hát én ezeket az alkalmi kapcsolatokat úgy képzelem el hogy igényesrészegen betántorognak valahova dugni egyet olyankor meg nem az óvszer használat, vagy szerzés lesz az első dolog ami az eszükbe jut
süti beállítások módosítása