Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Azt gondolhatnánk, hogy már mindent láttunk az internet sötét bugyraiban, közben meg dehogy. Nyáron találkoztunk punci szépségversennyel egy nemzetközi oldalon (magyar sikerekkel), majd jött a hazai őrület, a farok szépségverseny, amire akkor több mint 700-an neveztek és a lelkes szavazók ki is osztották az Ország Legszebb Dákója címet a legmutatósabb magyar hímtagnak.

És ekkor már azt gondoltuk, hogy vége. De nem!

Elindult a karácsonyi díszítő őrület, ugyanannak a hazai szexpartner kereső oldalnak a szervezésében, akiknek a legszebb dákókat is köszönhettük. A feladat viszont level 2-re emelkedett, ugyanis nem elég lefotózni, fel is kell díszíteni a legnemesebb szervet. Nem karácsonyfát, nem adventi koszorút, nem! Farkakat, pöcsöket, kukikat, ormányokat kell ünnepi díszbe öltöztetni. Mindjárt karácsony, a szeretet ünnepe, a meghitt családi vacsorák időszaka, erre tessék: most ez a menő. Sokan már most elkezdtek „fát” állítani…

screenshot_8.png

Az „Öltöztesd fel a farkad” néven futó szexkampány egy újabb perverzió azoknak, akik imádják mutogatni a micsodájukat. És higgyük el, vannak néhányan, akik ezt is bevállalják és persze még többen, akik ezt nézegetik. Biztos, mert menő. Megnéztük mi is az oldalt és van már néhány ígéretes „pályamű”, ide érdemes kattintani:

http://www.szexrandi.hu/feldiszitettfarok

Nem csak a díszítésben, a névadásban is kreatívak az eddigi versenyzők, van itt Zorro, Mikulás, asztropöcs, de még Tehenészlány is (utóbbin egyébként azóta is vihogunk).

Nem merjük megtippelni sem, mi lesz a következő ötlete a Szexrandi.hu oldalnak…

A bejegyzés trackback címe:

https://szexrandi-info.blog.hu/api/trackback/id/tr228152192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása